A japánoknál természetes dolog, hogy az erősebb játékos előnyt ad a gyengébbnek. Ezt itthonról is tudtam, mert a góban ezt a szokást mi is átvettük, de igazából csak ott náluk értettem meg, hogy a japánok alapvetően másként látják már magát a játék fogalmát is, mint mi.

Ha például én egy gyengébb sakkjátékosnak azt ajánlom, hogy adok neki egy ló előnyt, mert úgy lesz izgalmas a meccs, az nálunk nyílt sértés. Mi úgy érezzük, hogy persze, győzzön a jobb, de ne nagyképűsködjön azzal, hogy emellé még előnyt is ad.
A japánok ezt nem így látják. Ők úgy vélik, hogy győzzön az, aki az adott meccsen jobban küzd. Ezt azonban lehetetlenné teszi, ha túl nagy a tudásbeli különbség. Ezért a jobb adjon annyi előnyt a gyengébbnek, amennyivel kiegyenlítődnek az esélyek, és tényleg az győz, aki az adott meccsen jobban küzd.
Nincs jobb játékos, csak kevés előny. Ha Usain Bolt adna nekem 40 méter előnyt százon, esélye sem lenne, hogy legyőzzön. Ha csak 30 méter előnyt ad, akkor nekem nincs esélyem. De valahol a kettő között ott lapul egy mennyiség, amennyi előny mellett a versenyünk izgalmas lesz, és az fog győzni, aki az adott pillanatban éppen jobban küzd.
Ha mondjuk 35 méter előnnyel legyőzöm Usain Boltot, akkor sem gondolom, hogy én vagyok a jobb futó. Mégis jogosan örülök annak, hogy kibírtam, ahogy az utolsó métereken ott lihegett a nyakamban ez a hatalmas, szupergyors ember, és néhány centit sikerült megtartanom ez előnyömből – azaz: jól küzdöttem.